Kamasz mediáció
Gyermekeink megértéséért
Ha úgy érzi, hogy nem hallják meg egymás szavát a gyermekével, akkor mielőtt orvoshoz vinné a gyermekét, hogy „megjavítsák” jöjjenek el hozzám kamasz mediációra. A felnőtté válás folyamata a családi kapcsolatot átírja:
– kamasz és szülő közötti kapcsolat megromlása,
– eredménytelen tanulás
– problémás gyerekek
– tisztelet hiánya
Általában 1-3 alkalom elég ahhoz, hogy a családi béke helyreálljon! Indulatok nélkül együtt, békésen tudjunk élni szemünk fényével. A kamasz mediáció hatékony, gyors és az eredmény már az első beszélgetés után érzékelhető.
A mediációs megbeszélések alkalmával, akár együtt, akár külön, a felek elmondják érzéseiket, érveiket, és a jövőre orientáltan megoldásokat keresünk az adott problémára. A gyerek ebben minden esetben partner, szeretnének a szülőkkel együtt lenni, még ha először maguknak sem vallják be. A szülőknek is magukba kell nézniük egy kicsit, hogy hol vannak azok az elvárások, amiket támasztanak a kamasz felé, lehet, hogy túl magasan?
Mások is küzdenek vele!
– internet használat
– házimunka
– tisztelet
– drog
– alkohol
– otthon kerülése
– szülők kerülése
– együtt töltött minőségi idő
Hogyan segítek megoldani?
A mediáció során minden esetben a jövőre fókuszálunk, és nem a hibást keressük a kialakult helyzetért. Egyedi igények mentén haladunk. A szülő és a kamasz igényeit figyelembe véve együtt, közösen, képesek lesznek egy olyan egyezséget létrehozni, ami mindkét fél számára elfogadható, batartható!
Hogyan zajlik a kamasz mediáció menete?
Minden családi kapcsolat egyedi, attól függően, hogy hol tart a felek közötti vita, konfliktus, feszültség, elhidegülés. Amennyiben lehetséges, együtt beszéljük meg a konfliktust a családtagok jelenlétében. Először mindkét fél lehetőséget kap a sérelmei kifejtésére, vannak magatartási szabályok, amelyek betartása mellett ez lehetséges.
A vélt és valós sérelmek mögött mindig egy ki nem elégített érzelem húzódik, ezekre a negatív érzelmekre keresünk feloldást a megbeszélés alatt. Egy mediációs tárgyalás átlagosan 1,5-3 órát vesz igénybe. A felek már az első alkalom után képesek lesznek: meghallgatni a másik igényét és remélhetőleg a pozitív reakcióra is.
Én is megtapasztaltam! – szülői és a kamasz oldaláról is
Kétgyermekes édesanyaként nem csak a könyvekből, hanem az életből tapasztaltam meg a felnőtté válás folyamatát. Nekem is sok konfliktusom volt a szüleimmel, és én is úgy éreztem kamaszként, hogy nem hallanak meg. Mint szülő, pedig a másik oldalt is megtapasztaltam, hogy a gyermekeimnek mi a legfontosabb, mit várnak el tőlem, mint szülő és mint barátnő. (szerencsére a mai napig tudtomra is adják)
Megtanultam mikor kell egy kamasz kirohanását csendben kezelni, hiszen nem nekünk szól, csak mi vagyunk a biztos pont az életükben, ahol ki merik engedni a felgyülelmett gőzt.
Megtapasztaltam, hogy a felnőtté válás folyamatához szükség van a szülőktől való eltávolodásra, különben széthasadna a szívük, ha a szüleiket mintaként állandóan maguk fölé emelnék. Nagyon sok bizalmat és önbizalmat kell adnunk a kamaszainknak ahhoz, hogy az érzelmeiket fel merjék vállalni. Az álmaikat ne adják fel, hiszen csak akkor lesznek boldog felnőttek, ha mi szülők hiszünk Bennük!
A kamasz mediáció eredménye
Mit várhatunk a folyamattól?
Nem csipkerószikás mese, sem happy end ezek csak a mesékben vannak. A szülők felé nyitottak lesznek a kamaszok. A szülők pedig a kamaszok felé lesznek nyitottabbak. Képesek lesznek újra átölelni egymást! Egymás társaságában jól érezni magukat! Remélhetünk ennél többet?
Bővebben a mediációról
A mediációról az alábbi blogbejegyzésben olvashatsz részletesebben
Mediáció a gyakorlatban – Minden, amit tudni érdemes
Bevezetés A konfliktus az élet természetes része. Két ember, két nézőpont, két érdek találkozásánál szinte elkerülhetetlen, hogy feszültség alakuljon ki. A kérdés nem az, hogy lesz-e konfliktus – hanem az, hogyan kezeljük. A mediáció olyan strukturált, biztonságos...
Vedd fel a kapcsolatot!
Mindig az első lépés a legnehezebb
Ha úgy érzed, a segítségedre lehetek, vagy kérdések merültek fel benned, ne habozz felvenni velem a kapcsolatot!



