Válási mediáció
Lehet békés a különválás
Amikor megkérdeztek egy válófélben lévő szülők kislányát, hogy mondja el, mit is jelent számára az szó, hogy mediáció, ezt a választ adta: „A mediátor hidat emel két ember közé, akik nem érik el egymást.”
Hogyan spórolhatja meg a súlyos perköltségeket és mit kell tudni a peren kívüli megállapodásról? Legyen akár cég vagy akár magánszemély, amikor konfliktusba kerülnek egymással és a vitájukat nem tudják egyedül rendezni, legtöbbször a bírósághoz fordulnak. Ezzel együtt a döntési jogukról mondanak le. A bíró fog dönteni és erről általánosságban elmondható, hogy egyik fél számára sem jelent kielégítő megoldást.
Lehet másképp is? IGEN! A mediácó alkalmas a nyertes-nyertes elvű megegyezéssel lezárni a felek vitáját. Előnye, hogy nem egy külső fél fogja a határozatot meghozni, hanem a felek saját akaratukból fogják a mediációs megállapodást aláírni, ezáltal a végrehajtása 90%-ban ténylegesen meg is történik.
Mikor ajánlom?
A válási mediációt, azoknak a feleknek ajánlom, akik megértik, hogy bár ketten elválnak, még a gyermekeik közösek maradnak. Egy életen át ők szülők maradnak! Tegyenek fel maguknak néhány kérdést. Mit szeretnének hallani körülbelül 20 év múlva, amikor a gyerekeik egy éjszaka a barátaival beszélget a gyerekkoráról. Mit fog mondani az Önnel való kapcsolatáról? Mit szeretne, hogyan gondoljon Önre és a válásra?
Lehet békésen válni? Érdemes?
Mi van, ha a gyermeket az egyik félnek ítéli a bíróság? Mit tehet a másik fél? És ha pont Ön a másik fél? Mikor láthatja a gyermekét? Amikor a bíróság megengedi? (Ön ebbe belegyezik, amikor a válópert benyújtja!) Ki jár jól a bírósági válás esetében? (Elárulom: a két ügyvéd!)
Költségek. A bírósági ügyek esetében két ügyvédet fogadnak, és a bíróságnak is fizetnek. Miért? Azért, hogy egy olyan határozatot kapjanak a pénzükért, amivel egyikük sem elégedett!
Idő. A pereskedés hosszú időt vesz igénybe. Gondolom, hogy szabadulni akarnak egymástól, ez mediáció esetén lehet akár 3 hét alatt is.
Miért ajánlom a válási mediációt?
Hatékony, fájdalommentes, gyors (1-3 hónap maximum), titkos, költséghatékony (a bírósági perek töredékébe kerül) és a döntés az önök kezében van. Amennyiben megegyezésre kerül a sor a bíróság határozatba foglalja, amennyiben nem egyeznek meg még mindig van lehetőségük bírósághoz fordulni. Gyakorlatilag csak nyerhetnek vele.
Mikor ajánlom?
– válóper beadása előtt, alatt és közben
– gyermek elhelyezése esetében
– vagyonmegosztás esetében
Hogyan segítek Önöknek?
A mediációs megbeszélések során lehetőséget kapnak, hogy elmondják a saját álláspontjukat nekem. Akár egymás előtt, akár külön külön. Amennyiben nem óhajtanak beszélni egymással, úgynevezett sétáló mediációt is alkalmazhatunk.
Mi a menete a válási mediációnak?
Külön beszélgetéssel indítjuk a mediációt. Viszont együtt oldjuk meg a problémát. Áltagosan 3-5 alkalommal találkozunk, körülbelül 1-3 órát vesz igénybe egy mediációs ülés.
A mediátor pártatlan, minden esetben ez alapkövetelmény. Mindkét fél érdekének a figyelembevételével a folyamatot segítem, nem fogok dönteni Önök helyett, nem fogok tanácsokat osztogatni. A fókusz a megbeszelések alatt azon lesz, hogy milyen mindenki számára elfogadható megoldásokat tudjunk együtt kitalálni. Nincs reménytelen helyzet, ha elmondják nekem egyenként az elképzelésüket, érdekeiket, én tolmácsolom a másik fél felé, aki az indulatait félre téve fogja fogadni.
A felek képessé válnak beszélni egymással, a gyerekek érdekében a vállalt szerepeket maradéktalanul betartják, hiszen ők alakítják a megállapodást, és nem a bíróság ítélet nyomja rá a bélyeget a további életükre.
Bővebben a mediációról
A mediációról az alábbi blogbejegyzésben olvashatsz részletesebben
Konfliktusok a kamaszok életében
Hatékony konfliktuskezelési technikák: Konfliktusokkal mindannyian találkozunk, különösen igaz ez a kamaszokra akik a társas kapcsolataikat próbálják kialakítani, saját identitásukat keresik tele vannak külső és belső konfliktusokkal. A viták és nézetletérések...
Kamaszok és motiváció: külső vs. belső
Avagy a félévi bizonyítványon túl: Külső motiváció: Amikor a kamaszok a külső elismerés, dicséret vagy jutalom miatt cselekednek. Hétvégi kimenő megszerzése miatt, vagy az otthoni konfliktusok kerülése miatt. Belső motiváció: Ez a szenvedélyen és az érdeklődésen...
A félévi bizonyítvány esetéről se feledkezzünk meg
Ha nem veszett el, jajj el nem veszíthetik hiszen online kapják, az még a mi korunkban volt, hogy elfelejtettük hazavinni, vagy elveszett útközben. Mekkora mázlisták is voltunk. Szóval a januári tervekhez tartozhat a bizonyítvány is, kérdezzük meg és ne mi minősítsük...
Vedd fel a kapcsolatot!
Mindig az első lépés a legnehezebb
Ha úgy érzed, a segítségedre lehetek, vagy kérdések merültek fel benned, ne habozz felvenni velem a kapcsolatot!




